Színes gyerek hátizsákok

gyerek hátizsákIskolás koromban mindig nagy izgalommal vártam az iskolakezdést minden évben. Persze nem a tanulós részt, hanem azt, amikor bevásároltunk. Vettünk színes mintás füzeteket, szép tollakat és ceruzákat. A tolltartó mindig fontos szerepet játszott. És persze az iskolatáska. Nem vettünk minden évben új táskát, hiszen minek, egy táska általában 2-3 évig bírta, addig meg minek költsünk az amúgy sem olcsó táskára. Amikor eljött az ideje egy új iskolatáskának felkerekedtünk és elmentünk a legközelebbi boltba, ahol ilyet kapni lehetett. Volt, hogy többe is bementünk, hogy a megfelelőt vehessük meg. Én természetesen az akkori divat szerint szerettem volna választani, de szerencsére ott volt velem anya, aki visszarángatott a földre és a praktikusságot és kényelmet is figyelembe vette. Nem mindegy, hogy milyen táskát hord a gyerek egész évben, hiszen a gerincnek nem mindegy. Így általában kétvállas táskát vettünk, ami szimmetrikusan terhelt. Jó döntés volt, hiszen muszáj volt az ilyen táska, mert nagyon sok könyvet kellett vinni és félvállasan nagyon nehéz lett volna. Manapság azért több lehetőség van a választásra, hiszen megjelentek a táska webáruházak. Itt is böngészhetsz: http://www.taskafutar.hu/

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!