Profi irodai asztal neked

iroda asztal

iroda asztal

Nálunk az irodában dolgozók közül eleve kevesen dohányzunk és azt sem ott tesszük,ezért a többség azon a véleményen volt, hogy a régóta meglévő dohányzóasztalokat ki kell szuperálni.Először nem különösebben foglalkoztam ezzel, mert már mi sem használtuk az eredeti funkciójára,de aztán többek között az irodai-asztal.hu internetes webáruházon is olvasottak
alapján elgondolkodtam azon, hogy ez mégsem lenne egy jó döntés. Összerakva ugyanis mindezeket és a nálunk kialakultgyakorlatot egyértelmáően látszik, hogy az irodai dohányzó asztalokat nemcsak mi dohányosok de a többi kolléga is már eleve már célokra használta. Legtöbben ott szoktak kávézni, kicsit kinyujtani magukat vagy éppen csak elolvasni az ujságokat, időnként prominens ügyfeleket is oda ültetünk le.Igy aztán arra jutottam és lépésről lépésre győztem meg erről a többieket, hogy bűn lenne azokat a dohányzóasztalokat kiselejtezni, majd kötöttünk egy
kompromisszumos megoldást és az irodai-asztal.hu webáruház kínálatával kiváltottuk valamennyit egy modernebbel.Azóta valahogy mindenkinek jobb lett a hangulata,amihez részben
hozzájárult az is, hogy egy egészséges kompromisszum született mindenki megelégedésére, részben pedig az is, hogy a beszrezett modern dohányzóasztalok fel is dobták valamennyi iroda hangulatát. Magamon is azt vettem észre, hogy azóta kevesebbet dohányzok, de a többiekhez hasonlóan egyre gyakrabban találom magamat a dohányzó asztalak mellett lévő fotelek valamelyikében és vagy ujságot olvasok, beszélgetek vagy éppen kávézgatók ott. Mit nem tud tenni egy ilyen egyszerű dolog meg az, hogy az ember időnkéntolvasgat olyan helyeken is, mint az iropai-asztal.hu weboldal.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!