Lásson tisztán védjeggyel kapcsolatos kérdésekben is

szabadalom21Mióta elvégeztem a jogi egyetemet nagyon sokan megkeresnek védjegy bejegyzési kérdésekkel. Bevallom, ehhez nem értek, így minden esetben azt tanácsolom, hogy a szabadalom-vedjegy.hu weboldal szakértői csapatának tegyék fel a kérdéseket, hiszen ők azok akik mindenre kiterjedő felvilágosítást tudnak adni a védjegy bejegyzéssel és a szabadalmaztatással kapcsolatban is. Az tiszta azonban számomra is, hogy a védjegybejegyzés előtt mindenképpen találni kell egy megfelelő nevet, mely megfelelő a termékünknek vagy szolgáltatásunknak. Érdemes ekkor odafigyelni arra, hogy Európai Uniós védjegy esetében olyan nevet válasszunk, mellyel megjelenhetünk a külföldi piacon is akadályok nélkül. Ekkor még dönthetünk arról, hogy csak szóvédjeggyel vagy ábrával kombinált védjeggyel jelezzük termékünket, szolgáltatásunkat. Bármelyik mellett döntünk is, mindenképpen olyat kell keresnünk, amely megkülönböztet minket a versenytársaktól s nem téveszthető össze azokkal. Ennek ellenőrzésére a védjegykutatás szolgál.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!