Belső kontrollrendszer kiépítése

belső kontrollrendszer

belső kontrollrendszer

A Kormány 2003-ban elfogadta az államháztartási belső pénzügyi ellenőrzési rendszer fejlesztési stratégiáját (Policy Paper). Megtörtént az államháztartási belső ellenőrzési rendszer fejlesztéséért felelős központi harmonizációs egység megerősítése, vezetőként miniszteri biztos kinevezésével és a létszám bővítésével, valamint külső humán erőforrások bevonásával. A belső ellenőrzési módszertan kidolgozásába a Pénzügyminisztérium külső szakértői segítséget is bevont (Twinning program keretében). Ennek eredményeképpen megtörtént a rendszer három elemének [1. financial management control (FM/C) = folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzés (FEUVE); 2. internal audit = belső ellenőrzés; 3. central harmonization unit = központi harmonizációs egység] szabályozása. Fontos lépés volt továbbá, hogy 2003-ban a pénzügyminiszter az IIA standardok közzétételével bevezette azok alkalmazását a közszférában. Az ÁBPE területén a jogharmonizáció teljes körűen megvalósult, a módszertani útmutatók nagy része kidolgozásra és 2004-ben közzétételre került a Pénzügyminisztérium honlapján, illetve a Pénzügyi Közlönyben. Ha érdekli a belső kontrollrendszer kiépítése, működtetése az Ön vállalatánál, akkor keresse a belsokontrollrendszer.hu weboldalt!

IPA mentes székhelyszolgáltatás

ipa mentes székhely

ipa mentes székhely

Az embert az újabb és újabb tervek, kihívások viszik előrébb; persze van olyan ötlet, ami nem lesz olyan sikeres, de ettől szép ez a vállalkozói lét. Legalábbis én szeretem és pont ezért vágtam bele két barátommal, az étkeztetésbe. A cégalapítás sima ügy volt, de ez nem a mi érdemünk, hanem a www.topcegalapitas.info csapatáé. Nekünk csak az ötletet kellett beletenni, a többit intézték egyedül, ahogy az IPA mentes székhelyszolgáltatás igénybevételével, minden NAV-os ellenőrzést is ők viselnek el helyettünk. Sőt, így még spórolunk is nem keveset; ami most nagyon jól is jön nekünk, mert éppen egy új projekten dolgozunk, még pedig egy büféhálózatot építünk ki a Balaton körül.

A gimnáziumi osztálytársaimmal alakítottunk egy együttest a saját örömünkre

színes pólók

színes pólók

A nappalinkban kezdődött minden csak egy kósza ötlet nyomán, aztán sem volt semmi komoly; csak az osztálybulikon léptünk fel. Először mások számait játszottuk, de jött az ihlet és saját dalokat is írtunk és azokkal még sikeresebbek lettünk. Olyannyira, hogy már iskolai szinten is megmutattuk mit tudunk. Ehhez több előkészületre volt szükség és gyorsan kellett egy egyedi póló az együttes nevével. Ebben volt segítségünkre a www.gildanpolo.hu oldal, ahol több színű pólót tudtunk csináltatni, mert mindenki egyedi és más is áll neki jól. Ezáltal volt lehetőségünk különböző változatokban elkészíttetni ezeket, így volt azonos színű is, amit különleges fellépéseken viseltünk együtt.